Bécsi design-túra

Bécsi design-túra

Hirtelen pattant ki szintén lakberendező barátnőm fejéből a gondolat: menjünk Bécsbe, a Wohnen&Interieuer kiállításra, amit idén március 8-16 között rendeztek meg. A gondolatot nagyon gyorsan szervezés, és tett követte: immár három fősre bővült csapatunkkal 14-én hajnalok hajnalán nekivágtunk. Azt kell mondjam: megérte. Az idővel is óriási szerencsénk volt, a bécsi tavasz elkényeztetett minket, így egyébként is kissé euforikus állapotban vetettük be magunkat a kiállításra. A hangulatunkat a bent látottak csak fokozták. Az egyébként a kiállításokra és vásárokra nem ritkán jellemző, nyomasztó, kissé szervezetlen összevisszaságot füstölőillattal és kendőárusokkal pusztán nyomokban lehetett csak felfedezni. Ezzel szemben kifejezetten szellős, nagyvonalú, nagyon jól megálmodott kiállítási standokon remek újdonságokat láttunk a nappalitól a teraszig. A kiállítás nemzetközi volt, nagyon sok náció mellett például mi, magyarok is képviseltettük magunkat.

A kiállítás hatalmas alapterületen, négy pavilonban zajlott, többnyire tematikus rendben. A túrát a gondos szervező Aliz javaslata alapján a D-pavilonban kezdtük, ami a design-bútorokat és a világítást hozta – ez utóbbiból szerintem lehetett volna több. A kezdés nagyon erős volt, már ezzel az egy pavilonnal is boldogan távoztam volna, de persze a többit is végigjártuk: teraszok, kertek, fürdőszobák, burkolatok, konyhák vártak még ránk. Félelmetes mennyiségű képet készítettem, amivel néha alighanem lefárasztottam útitársaimat, de ennyi szépségnek a felét sem jegyzem meg fotómasina nélkül. De még így sem sikerült minden gyártót sem lejegyeznem, sem megjegyeznem.

Induljon a képes beszámoló!

Indul a kaland: a csarnok. A burkolatokat és a méreteket elnézve már itt sokat ígért a történet.

Erős kezdés: Rolf Benz. A luxus  kanapéiról is híres cég ezúttal is hozta a tőle megszokott minőséget, de a markáns színvilággal szemben most pasztellszínekkel hódított.

Csodaországban – nagyon erős volt a kiállítás szőnyegfronton, de engem legjobban a Vartian bűvölt el. Alapvetően kilimpárti vagyok, de ezek a csomózott perzsák varázslatosak.  

Bűvészdoboz – a Bulthaup most sem viccelt a tárolással Wink

Ez a stand csak szuperlatívuszokat érdemel: úgy mint pazar, luxus, lélegzetelállító. A Breitwieser hozta ezt, natúr kövek formájában. Egészen káprázatos volt a fürdőszoba standja, a képen látható szentélyt idéző zuhany fekete kőburkolatának pedig még a textúrája és tapintása is meglepő volt: velúr utánérzés.

Ha már fürdőszoba: egy nagyon mókás kettő az egyben megoldás. Sajnos nem tudom kihez tartozott, annyira meghökkentett a látvány.

Bécsi design-túra, design zuhany

Ez a geometrikus konyha nagyon tetszett a skandináv beütéssel, meg az ötletes, ha akarom kicsi, ha akarom nagy asztallal. 

Masszív kő és masszív üveg zseniális találkozása.

Bécsi design-túra, kő és üveg konyhapult

Báránykám. Valójában kályha.

Kedvenc színeim egy csokorban. Hazavihetem? Smile 

Bécsi design-túra, szürke-sárga nappali

Buborékfények: kicsi égő, nagy fénykör. Nagyon jópofa volt, a Rampf Design-tól.

A Hülsta most is hozta amit megszoktunk tőle: decens, sallang nélküli, elegáns, korrekt.

Romy Schneider sok rétegben ragasztva is gyönyörű. Annyira elbűvölt, hogy nem tudom ki hozta őt….

Színek, formák, történés: Prostoria

Ez mi ez? 🙂 A Design Raum egyik gyöngyszeme.

Bécsi design-túra, Design Raum

London Bécsben. Vigyázat! A jólfésült spániel résen van.

Bécsi design-túra, angolos enteriőr

Háááát….láttunk ilyet is.

Bécsi design-túra, Welcome Guest lámpa

Szemmel láthatóan nem ez a legjobban sikerült képem, de ez csak azért van, mert a Novo Quadratumot képviselő honfitársam épp lebilincselő előadást tartott a pillekönnyű polcokról.

Bécsi design-túra, Novo Quadratum

A túra lassan a végére ér: édes a pihenés Fritz Hansenék foteljében.

Bécsi design-túra, Fritz Hansen Ro fotel

És természetesen a végére: egy jó bécsi kávé a dizájn-turistáknak. Smile 

Bécsi design-túra, kávézó

Remek nap volt egy remek kiállítással, feltett szándékunk, hogy jövőre is megnézzük, mit tartogatnak nekünk a szervezők.

 

d
Sed ut perspiclatis unde olnis iste errorbe ccusantium lorem ipsum dolor