Szerző: admin

Az év pályakezdő lakberendezője 2013 – pályázat

Ahogy a blogon is beszámoltam róla, a 2014-es év elején indultam az év pályakezdő lakberendezője 2013 pályázaton, ahol a Junior Art Center különdíjjal jutalmazta a munkámat. A feladat valamennyi pályázó számára ugyanaz volt: egy létező 62 négyzetméteres lakást kellett egy fiatal, értelmiségi pár számára megtervezni, adott tervezési paraméterek mellett. A tervezői célom egy friss, inspiráló, otthoni munkavégzésre is alkalmas olyan tér kialakítása volt, amelyben a pár személyes igényei –  relaxációra alkalmas fürdőszoba és meghitt hálószoba – is érvényesülnek. A térszervezést tekintve egy jól használható, az egyes funkciókat jól szolgáló, a nem túl nagy méret ellenére szellős és barátságos otthon kialakítása volt a célom. Emellett kellő gondot fordítottam a tárolásra is, amit minden lakberendezési feladatnál különösen fontosnak tartok.

Az alaprajz, amelyen jól látszik a tervezői szándék: a nappali-konyha-étkező-dolgozó egysége, és a szeparált intim tér a hálószobával és a fürdővel.

Nappali látványterv: az uralkodó fehér színt csak néhány élénk színfolt töri meg.

Az év lakberendezője pályázat 213

A nappaliból nyíló kis dolgozó, ahol a pár mindkét tagja kényelmesen elfér.

Az év lakberendezője pályázat 213

A nappali és a konyha-étkező képe: egységes forma és színvilág.

Az év lakberendezője pályázat 213

Design fotelek és lámpák frissítik a teret.

Az év lakberendezője pályázat 213

Az étkező és a nappali,  Eames klasszikusokkal: székekkel, és a háttérben a könyvespolcon üldögélő rigóval.

Az év lakberendezője pályázat 213

Két falnézet, amely jól visszaadja a lakás hangulatát.

Az év lakberendezője pályázat 213Az év lakberendezője pályázat 213

A lakás többi részéhez képest visszafogottabb hangulatú hálószoba, és a hozzá kapcsolt fürdőszoba.

Az év lakberendezője pályázat 213Az év lakberendezője pályázat 213

Az év pályakezdő lakberendezője pályázat 2013 – látványterveim

A 2013-as év vége mozgalmas volt: egyéb munkáim és a karácsonyi készülődés mellett javában készült a weboldalam, és elindultam a Lakberendezők Országos Szövetsége által kiírt az Év pályakezdő lakberendezője pályázaton. A pályázati kiírásban egy létező, 62 négyzetméteres lakóparki lakást kellett megtervezni egy fiatal pár számára fiatalosan, kortárs darabokkal. A pályázatot ugyan nem nyertem meg, de a Junior Art Centertől különdíjat kaptam, aminek nagyon örülök. Emellett igen sok értékes tapasztalatra tettem szert, régi barátokkal is találkozhattam, és a LOSZ-hoz is csatlakozom, úgyhogy nem vagyok elégedetlen. Blogindítóként közzéteszem a látványtervek egy részét, a többi a weboldalam Pályamunkái közt fellelhető.

A célom egy friss, inspiráló enteriőr kialakítása volt, tiszta, átlátható, jól használható terekkel. Jó nézegetést, remélem tetszik! Akinek megér egy like-ot, köszönöm!

2014. március 16.

Nincsenek újabb bejegyzések
Nincsenek korábbi bejegyzések